2009. november 29., vasárnap

Az első hetem

Eltelt az első hetem dolgozó anyaként!!! Visszamentem dolgozni, a gyerekek óviban és bölcsiben én pedig a munkahelyemen.
Hihetetlenül nehezen és szokatlanul telt el ez a hét. Igaz könnyebbség, hogy csak 6 órában dolgozom, de így sem volt könnyű. Korán felkelni, majd munkába menni, du. a gyerekekért rohanni és este egy picit velük lenni. Furcsa volt, hogy "relatíve" pici időt tudtam velük tölteni. 17 óra körül érünk haza, játszunk egy picit, aztán vacsi, fürdés és lefekvés.
Amióta felfedeztem a scrap-et, azóta minden nap aktívan benne voltam. Oldalt készítettem, töltögettem, nézegettem, olvasgattam a blogokat. Ezen a héten szombaton sikerült először benéznem és ma 1 db oldalt készítenem. Eléggé aggasztó a számomra. :(
Remélem idővel változni fog, alakítgatni kell még a napirendünket, hogy minek kell még elférnie egy napban és mit hogyan kell esetleg változtatni.
A scrapbook klubról álmodni sem mertem ezen az első hétvégén, de remélem, hogy a következőre sikerül majd elmennem. :)

A cewe 28. heti kihívására készítettem egy oldalt, éppen beleférve a határidőbe.


Moani-winter mix
brush-ok



3 megjegyzés:

  1. nagyon édes lett az oldal,kitartást az új időrendedhez :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos lett az oldalad, már meglestem.
    Nekem még 3 hónapom van itthon, de már most félek tőle. Elképzelni sem tudom, hogy alig lesz időm az én kis manócskámmal kettesben. Szóval megértelek.

    VálaszTörlés
  3. Éppen most gondoltam megkérdem milyen volt az első heted? Hát most olvasom, hidd el ha majd megszokod az új napirendet és már nem merít ki annyira a "lelkiismeret furdalás" a gyerekektől elvett közös idő miatt, újra menni fog a mindennapi scrappelés. :-D

    VálaszTörlés