2010. január 16., szombat

Moziztunk :)))

Régen, még a gyerekek megszületése előtt nagyon sokat jártam moziba. Imádtam!!! Aztán teltek az évek és elmaradt, ugye a gyerekek voltak és most is a legfontosabbak az életemben. Imádom őket!!! :)

Lacival, amióta a gyerkőcök megvannak nem nagyon voltunk kettesben sehol. Moziban aztán végképp. Valahogy mellettük háttérbe szorultunk. (Éppen most olvastam Csutiéknál is éppen ez a helyzet. :) ) Nem azt mondom, hogy bánom, de most úgy érzem eljött az idő,hogy kicsit mi is kimozduljunk kettecskén. :)

Szeretem a romantikus filmeket, a vígjátékokat és a mesefilmeket. Nem is tudom, hogy jött a képbe a fantasztikus film. Mivel nagyon sok helyen olvastam és hallottam róla, kíváncsivá tett egy film: Az avatar. Gondoltam egyet és megkérdeztem, hogy nem lenne-e kedve férjecsémnek megnézni. Igent mondott. 3D-ben néztük meg, még sosem láttam így filmet.

Hihetetlenül szuper film volt. Szerintem nagyon eltalálták a történetet is és a látvány csillagos 5-ös volt. Nagyon régen láttam ilyen klassz filmet, ami ennyire tetszett volna.

Belekukkantotok a filmelőzetesbe?






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése